...holdciklus...

...ezt a levelet egy közeli ismerősőm jegyzi, akit a félreértések elkerülése végett, nevezzünk Pintér Viktóriának. Az élet úgy hozta, hogy kicsit elkeveredtünk egymás mellől...olvassátok:

EMMI GONDOLATAI ARRÓL, HOGY KI IS Ő

EMMI (Török Gábborhoz) Hogy ki vagyok én? …Fogalmam sincs. A kérdés jogos, ámbár szinte úgy érzem tőle magam, mint mikor Julia ugyanezt a kérdést tette fel a tüzes majd a félénk férfinak is.  Mit gondol ki MAGA? Hát ezaz ki maga? Mikor, hogyan és hol lehet tetten érni? Egy lefolyt sminkű arcban minden egyes reggel?  - A tükörben egy élő Rorschach vagyok a magam számára… Miközben Siiriért rohanok az óvodába, hogy a viszontlátás pillanatnyi öröme a tablettákkal együtt elnyomja a lelkiismeret furdalást?...Igen Siiri, az öt és féléves lányom, akivel Donald kacsát olvastatok, gyorskaját etetek, órákra az autóban hagyom, csak hogy azt az önmagamat igazoljam, aki valahol mindig Julia árnyékában kullogott. Siiri és Julia kellenek nekem, nem azért mert szeretem őket, hanem azért mert az ő szemükből talán kicsit tetten érhetem néha magamat. Szörnyű, hogy ezt mondom igaz? Itt áll ön előtt egy nő, aki kikiabálja a világnak, hogy nem szereti a lányát és undorodik a nővérétől, de mégsem tudja elengedni egyiket sem. De hogy szerethetnék valakit, akit nem is ismerek? A lányomat félrenevelem, csak azért, hogy egy kicsit se hasonlítson Juliára, Juliát pedig magam mellett tartom, csak azért hogy kicsit se hasonlítsak rá. Szinte gigantikusak életem paradoxonjai…Nem vagyok a magam ura. Nem akarok egyedül maradni…félek… kell nekem Julia. Néha azt képzelem, hogy Julia is csak egy szimulákrum, hogy a gyógyszerek előidézte démonok egyike, de nem Julia a valóság létrehozta démonok egyike. Ne értsen félre Julia jó ember, megérdemelné a szerelmet, a szenvedélyt, a szexet, a családot, vasárnapi ebédeket stb. Azt az állapotot, amikor a tudatalatti ösztönszférát nemcsak pénzért, másfélórában nyitogathatja. Eszem bejutott valamiJ, Julia nem más mint a pszichiátria retkes lotyója…bár szerintem ezt ő is tudja azért szenved ennyire…Azt mondja eltértem a tárgytól? Nem kérem, most ömlök ki magamból, teret engedek minden gondolatnak, minden apró káromlásnak amiből állok. Tessék fogyassza: Emmi vagyok, gyógyszerfüggő, alkoholista, rossz anya, pocsék húg, egy elhagyott feleség, csapnivaló újságíró…egy nő aki ezt soha nem vallaná be magának.

A férjem egy faszfej, soha nem tudott kielégíteni. Aztán jött Siiri, és ahogy lenni szokott még az az monoton lüktetés is elhamvadt kettőnk közül, ami vasárnaponként házassággá tette az egymás mellett élést. Szó szerint eléltünk egymás mellett, mint két baszos sínpár aki haladnak egymás mellett valami fennkölt cél felé, és a látszat ellenére soha sem találkoznak. Hol az az érzés, amiről azt hittem örökre Leóhoz láncol? Mindegyszálig belevertem annak a mocskos ribancnak az arcába, aki a férjemet egy pillanat alatt megtanította angolul. Hogy szerettem-e a férjemet? Nem. De talán a megszokás unalmas szeretőjévé váltam. Azzal, hogy hevesebb érzelmi felindultságot mutattam egy : Szia, milyen volt a napodnál, Vagy egy: Miért nem jöttél időben hazá-nál, Leó és az én vonatom végleg kissiklott. Elváltunk. Elvette tőlem Siirit. Egyedül vagyok. Minden nap megsiratom azt a nőt, akivé váltam. A nőt, aki már nem érzi a határokat, a nőt, akiből drámát írtak, a nőt, akinek a szerepét majd egy még mit sem tudó húszéves játssza, a nőt akinek a drámáját majd a tapsvihar temeti maga alá. Igen, a nő vagyok, aki mindent elbaszott, a nő, aki talán nem is élt. Hogy kivagyok én? Fogalmam sincs, elcsesztem…Ítéljen! (El)

csillaglepke fürdéshez készülődik....megmossa kezeit...