...holdciklus...

Podmanitzky Kristóf. Igen Podmanizky Kristóf a város büszkesége volt,legalább is szerintünk egyértelműen. A szexuális forradalom, a beatles, elvis és a kommunizmus évszázada.  Podmanitzky, amolyan ikon volt nekünk, olyan ikon akit az átkosban is lehetett imádni. És mi imádtuk...Istenem mennyire imádtuk. A hajából áradó pomádé és pacsuli illata beette magát a bőrünkbe, és mi napokig nem akartunk fürödni. Podmanitzky amolyan közkincs volt nekünk. Emlékszem, az úttörő uniformis alá mindig selyem bugyit vettem fel és hozzá való selyem kombinét, ami meleg időben irgalmatlan módon kikészítette a bőrömet. De én minden nap Podmanitzky oltárán áldoztam és sok más lánnyal együtt hű maradtam a vallásomhoz, este pedig a kamillás ülőfürdőhöz. Podmanitzky minden szombaton az Orosz Teázóban vert tanyát a haverjaival. Ez volt az a hely, ahol este kilencig homály borult mindenre, mármint ha sikerült a 3/3asokat a komlólelkével elandalítani és néhány pöttyös szoknya ráncába elaltatni. Ilyenkor sokkal több volt a lassú szám és a Yesterday alatt éreztük a fiúk merevedését. Tiltott pillanatok, kis örömei. Podmanitzky mondanom sem kell a parkett ördöge volt, akárcsak John Travolta a Szombat esti lázban...ott állt abban a szűk fekete trapézában, betűrt lezser ingjének két gomblyuka között beláttünk pajkosan göndördő fanszörzetére...esküszöm ő még azt is fazonra fésülte...és hogy imádtuk...eszméletlenül imádtuk.... ...az nap este a fekete pöttyös ruhám volt rajtam, a szombat estéket jelző v betűt formáló kivágás hangosan üvöltözte a tükörbe Podmanitzky nevét...rövid és gyönyörű ruha volt, amit anyukám valahonnan a csehektől hozott...nekem akkor csehszlovákia volt a keleti blokk párizsa...a szoknya pedig pörgött olyan magasra, hogy kilátszott gondosan vasalt fehérneműm, és olyan könnyen mintha semmilyen béklyó nem kötne minket ahhoz a materiális valósághoz amit minden reggel délben és este teli torokból és együtt üvöltünk, olyan könnyen mintha a határ valóban a csillagos ég lenne és olyan könnyen mintha semmi közünk nem lenne a vashoz és az acélhoz...persze mindannyian tudtuk hogy ezek a mi kis mintháink...de a minthák kellenek ahhoz, hogy könnyebb legyen a valóság szennyezettségét színezni...és mi szombat esténként színeztünk a szoknyák pörögtek mi pedig a zárórát jelző villanykapcsolásig izzottunk...izzotunk a zenéért és persze Podmanitzky Kristófért, aki azon az estén még felkavaróbb volt. Nem számítottunk semmire, valahol mélyen éreztük, hogy ha a Podmanitzky portré magántulajdonba kerülne akkor az sértené a közösségi elvet...de Podmanitzky ezt az nap este nem tartotta tiszteletben. Odajött, azzal a hanyag eleganciával és pomádészaggal, amik mint egy görög isten attributumai elválaszthatatlanok voltak tőle. - Kérsz? - dugat orrom alá ezüst flaskáját. -Na mi van, a pálinka nem harap - emelte fel sajátosan pajkos baritonját. Én valami viccesen szexiset akartam mondani ami okos és olyan mimikát csal az arcomra, ami a legelőnyösebb oldalamat mutatja. Ez nehéz feladatnak tűnt, ezért csöndben maradtam, és imádkoztam hogy ne hagyjon ott. Úgy nézett ki a V kivágás elég volt a hallgatásommal együtt hogy maradjon. Kezembe nyomta a falaskát és azt mondta: - Igyál kislány! Minden gátlásomat eltiporta ez a huszonegy betű...Podmanitzky Kristóf...Meghúztam a flaskát. A pálinka Podmanitzky-billogként hagyta nyomát a nyelvemen a torkomon a mellkasomon és ha nagyon érzelgős akarok lenni, a szívemen. Az este végére nyilvánvaló volt, hogy Podmanitzky nem a szívemen akar nyomot hagyni.

Érdekes hogy minden történetnek ez a vége. Most leírhatnám azt, hogy naiv szocialista úttörőlány voltam...akinek mindig szorosan copfba van fonva a haja...de ez nem így volt. mindenem akarta Podmanitzkyt, tánc közben megtaláltam az összes olyan pontját ahová a nyelvemmel nem épp a puncim elé tartott tábla behajtani tilos piros színét festettem!

...Annyit súgott a fülembe gyere kislány...Podmanitzky nem volt bőbeszédű fiú...miért is lett volna, hisz jól láthatóan egy "Igyál kislánnyal" és egy kicsit mélyebben fektetett "Gyere kislánnyal" mindent elért...

Villanások.Snittek.Nagy kortyok Podmanitzky papa áfonya pálinkájából és valaki aki életem bálványa ritmusosan mozog rajtam mint valami érzéketlen Keljfeljancsi...ki láttam az ablakon, csillagok voltak az égen, a nagyteremben épp a kedvenc számom szólt, még romantikus is lehetett volna az első...Ezen gondolkodtam. Felnézek Podmanitzkyre, liheg, verejtékezik, gyorsít lassít...felcsúszik a szemgolyója...ahogy kilőtt, úgy fonnyadt össze előttem ez az idol ez az örök férfi...

....a csillaglepkék nem találkoztak Podmanitzkyval, úgy döntöttek még várnak...csillaglepke ébredéshez készülődik...